A tető javításra szorul, mit tehetünk?

Amikor a tető elromlik.. Sajnálatos módon a világon bármit veszünk figyelembe, semmi sem tart örökké. Hiszen, hogy egy példával is éljek, még a hegyek is ki vannak téve a pusztulás végbemenetelének. Hát akkor mit is mondhatnánk el házunk tetejéről?  Sajnos, mint minden más tárggyal kapcsolatosan, a tető is el tud romlani. Még a megingathatatlan hegyek is ki vannak téve a pusztulás folyamatának.

Mit is mondhatunk el általánosságban otthonunk tetejéről?

Amikor egy újdonsült házba költözünk be, akkor igencsak ritkán fordul meg bárki fejében is az, hogy még a legtartósabb tetőnek is valaha egyszer tető javításra lesz majd szüksége. És ezzel kapcsolatosan pedig nincsen különbség, hogy éppen milyen anyaggal van az adott tető borítva, lehet az cserép lemez, pala vagy éppen zsindely is.

tetőfedési anyag kiválasztása folyamán 3 főbb szempont alapján szeretünk választani, ezek pedig az ár, élettartam és a kényelem szempontjai. A döntésünk során pedig próbáljuk mind a három szempontot egyaránt figyelembe venni.

Mikor lehet szükséges a tető javítása ha a tető elromlik?

Ha megfelelő minőségű anyag mellett döntünk a tetőfedési munkálatok illetően, és a szerelés folyamán a szakemberek betartják az összes technológiai követelményt, a tetőnk ebben az esetben hosszú évekig ki fog majd tartani anélkül, hogy a tulajdonosának gondot eredményezne.

Ennek érdekében egy tető alatti szellőztetést lesz szükséges felszerelni a páralecsapódás kizárása végett. A cserepes lemez hosszú távon történő alkalmazásának az egyik előfeltétele a tetőfedő pite kialakítása a kötelező hőszigetelés vagy gőzszigetelés végett.

Maga a cserepes lemez kapcsolatos teendők nem igényelnek különösebb gondozást.

Tavasz, illetve nyár során, ha kivitelezhető, a tetőt vízzel ajánlott megtisztítani a szennyeződéstől, portól, törmeléktől, hiszen ennek segítségével megkönnyíthetjük a kisebb hibák és sérülések észre vételét.

Ezt minden esetben érdemes figyelembe vennie, ha tetőszerkezet felújítást szeretne kiviteleztetni. Hiszen ennek kettő módja létezik, még pedig a bontásos kivitelezés, továbbá a bontás nélküli tetőszerkezet felújítása. Csapatunk a bontás nélküli cserepeslemez felújítását biztosítja Önnek!

Esetleg már új tető építésen gondolkozik?

Egy teljesen új tető kivitelezésének a folyamata számos munkálatot igényel, és minden folyamatnak tökéletesnek szükséges lennie, hogy az elkövetkezendő években megfelelően üzemelhessen a lakás összes része, és ez nincsen másképpen a tető esetében sem, hiszen ez tekinthető a házunk egyik legfontosabb elemének, ugyanis a tetőnk véd meg minket mindentől.

Ebből adódóan ennek hibátlannak szükséges lennie, hogy a tetőszerkezet a későbbiekben ne tudjon beázni, és, hogy ne potyogjanak le a cserepek, annak érdekében, hogy hosszú évtizedeken át kifogástalanul tudjon minket szolgálni. Hogy ez ténylegesen meg tudjon valósulni, ahhoz a Beorna Kft. segítségét bátran kérheti, hiszen csapatunkkal egy gyönyörű és hibátlan tető tulajdonosa lesz, amelyre több év garanciát is biztosítunk! Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy minden személy a legkedvezőbb, ezzel párhuzamosan pedig a lehető legminőségibb megoldásokat keresik a cserepes lemez felépítéséhez.

Az építkezést megelőzően roppant körültekintőnek szükséges lenni azzal kapcsolatban, hogy kikkel csináltatjuk meg az egyes munkafolyamatokat, hiszen Ön sem szeretne találkozni egy nem megfelelő kivitelezővel, vagy hanyag munkásokkal, akik végett a tetője roppant hamar tönkre is mehetne. Ezért sajnos rengeteg pénz veszne el a semmibe, ugyanis a nem megfelelően kialakított tetőt ki kell majd javítani, ezért sokkal jelentősebb összeget kell majd a tetőre költenie, mint amennyit eredetileg kalkulált.

Ne fusson bele ebbe a hibába! Spórolja meg magának az időt és pénzt, és döntsön egy profi segítség mellett. Egyedül, vagy hozzá nem értő ismerősökkel pedig soha, semmilyen esetben se álljon neki tetőt építeni, se felújíttatni! Ez rengeteg veszéllyel járhat együtt! Forduljon inkább azonnal hozzánk! Bádogozás, bádogos!

Velünk megtalálta a legjobb bádogos szakembereket!

Ugyanez a szituáció abban az esetben is, ha fel szeretné újítani a tetőjét. Ebben az esetben is meg kell találni a legjobb megoldást, ugyanis Ön sem szeretne többszörösen annyi pénzt fordítani a felújításra, ha a feléből is lehetséges ennek a kivitelezése. Ugyanakkor késlekedni sem ajánlott, ugyanis a tető állapota csupán egyre rosszabb és rosszabb lesz, és minél tovább halogatjuk annak a felújítását, annál több költségbe fog majd fájni nekünk később.

Ennek a tetőfelújítás vagy tetőjavítás, tetőfedő folyamatnak a kivitelezéséhez is egy profi, megbízható céget szükséges választania, akik hibátlan munkát tudnak Önnek biztosítani. Ezt minden esetben ajánlatos szem előtt tartania, ha cserepeslemez tetőfelújítást szeretne kiviteleztetni! Kedvező tetőfedés árak!